Fent, a messzi északon – Svéd Lappföld #2

2020.03.18

Utazásunk legjobb napja következett, amikor is a korai ébredés és reggeli után, a Kirunától 20 km-re lévő Jukkasjärvi községbe utaztunk, természetesen tömegközlekedéssel.

Itt gyorsan meg is jegyezném, hogy Svédországban rendkívül kényelmesen lehet tömegközlekedéssel jönni-menni. A jegyeket elővételben, az interneten vagy a társaságok applikációin keresztül könnyedén meg lehet vásárolni. A jegyről aztán értesítést kap az ember, amit elég bemutatni a buszsofőrnek vagy a kalauznak. Ha pedig bármilyen fennakadás lenne a tömegközlekedésben, arról értesítést küldenek és profi módon megoldják az esetleges átszervezéseket. De erről majd a #3 részben még részletesen írok majd.

Utunk elsőként a falu végében lévő templomhoz vezetett. A tényleges templom épülete előtt egy toronyépület állt, aminek ódon rönk falai az 1740-es évektől mutatják az utat a templom felé igyekvőknek. A templom legrégebbi részre 1607-ben épült, majd 1726-ban kiegészítették. Mai végleges formáját 1785-ben érte el. Ebben a templomban is különleges, fából faragott és 1958-ban átadott oltárképcsoport fogadja a betérő vendéget. Az oltárkép Lars Levi Laestadius botanikusnak és evangélikus lelkésznek állít emléket.

Közvetlenül a templom szomszédságában található a Nutti Sámi Siida, ami lényegében egy mini "számi skanzen". Télen nem annyira látványos, de ha már ott voltunk, megnéztük. A legizgalmasabb része a helynek a rénszarvas simogató rész volt, ahol az emberekhez szokott állatok szó szerint a kezünkből ették a számukra olyan nagyon ínycsiklandó zuzmót. Nagyon helyesek voltak.

A "skanzenhez" tartozó autentikus, sátorszerű közösségi térben picit felmelegedtünk - és iszonyatosan füstszagúak lettünk, mivel ott helyben, tűzön főtt a leves  -, aztán visszasétáltunk a falu központjába, ahol a világhírű Ice Hotel található. Itt a kis csapatunk ketté vált. Ketten bejárták a jégszobrászok által készített jégszobákat, ketten pedig beültünk a hely saját kávézójába és közösségi terébe, ahol kicsit megpihentünk.

A finom kávé mellett, ahogy az ablakból kémleltük a tájat egyszer csak nagyon különleges jelenségre lettünk figyelmesek. Bentről is kiválóan látszott, de kintről még varázslatosabb volt. Onnan tudtuk, hogy valami nagyon ritka látványosságot láthatunk, hogy a helyiek is egy szál pólóban szaladtak ki, hogy megcsodálhassák és lefotózhassák.

Ami pedig ámulatba ejtett mindenkit nem volt más, mint a gyöngyházfényű felhő. Ez a légköroptikai jelenség - az északi fényhez hasonlóan - szintén nagyon kényes és ritka. Kizárólag a sarkvidéki tájakon figyelhető meg. Az ilyen típusú felhők kialakulásához is több tényezőnek kell egyszerre megfelelően jelen lenni ahhoz, hogy megmutassák magukat ezek a színes foltok az égen. A sztratoszférában (a sarkköröknél a légkörben 8 km és 50 km között) alkonyatkor - azaz nagyjából 15:00 óra körül - vagy pirkadatkor, extrémalacsony hőmérsékleten (-75°C és -80°C között) alakul ki. Alkotó elemei az igen apró jégkristályok, amik magyarázatot is adnak a felhő színpompájára is. Különlegessége még, hogy nem csupán víz alkothatja, előfordulhat benne salétromsav és kénsav is. A jelenségről bővebben ezen az oldalon olvashatsz.

Amíg vártuk a buszunkat, ami visszavitt bennünket Kirunába, pont szemben álltunk a gyöngyházfényű felhő-csodával és egészen indulásunkig gyönyörködtünk benne. Nem semmi azért ilyen látványt magunk mögött hagyni.

A közös vacsorát követően aztán ismét felszerelkeztünk meleg ruhákkal és neki indultunk az esti törzshelyünknek. Nagyjából negyed óra séta után már a bevált megfigyelőpontunkon voltunk. Vártunk. Topogtunk a hidegben, hogy ne fázzunk át és megfelelő legyen a vérkeringés a végtagjainkban. Közben megismerkedtünk egy épp, szintén Kirunában üdülő magyar párral, akikkel közösen vártuk a csodát.
AZTÁN ELKEZDŐDÖTT A SHOW! Ezen az estén szemmel is jól követhető mozgással, határozott ívekben és formákban jelent meg az égbolton az Aurora Borealis. Ahogy csodáltuk, egyre több helyen bukkant fel és egyre intenzívebben mozgott. Már azt sem tudtuk, hogy az égboltnak melyik része felé emeljük a tekintetünket. Káprázatos volt! Számomra nagyon nehéz szavakkal leírni a látottakat és az élményt, pedig nagyon szeretném átadni az ott tapasztaltakat.
Olyan volt talán, mintha egy láthatatlan talajtornász a szívpompás szalagját egy kecsesen felépített tornagyakorlat során finoman lengetné az égen, a csillagokat kerülgetve. Hol lassabban, hol gyorsabban. Csodálatos látvány! Ebben gyönyörködtünk órákon át.

Mindent összevetve, felejthetetlen születésnap lett így ebből a napból. Most, miközben írom ezeket a sorokat is csillognak a szemeim az örömteli emlékektől.


Ha tetszett, amit fent olvastál javaslom, hogy kövesd figyelemmel a bejegyzéshez tartozó további  bejegyzéseket is.