Év végi visszatekintő - 2019

2019.12.11

Minden év végének közeledtével az emberek (egy részük legalábbis biztosan) számot vetnek a maguk mögött hagyott napok és hónapok tapasztalásairól, történéseiről.
Így teszek idén én is, mert annyi csodás élményben volt részem, részünk; természetesen NaTúrásítva.

Január

Az ide év elsőnek mondható - és igazán téliesre sikeredett - túrája a Holdvilág-árokba és a Kő-hegyre vezetett bennünket. Mit sem törődtünk a hideggel, amikor elénk tárult a lábunk előtt heverő téli táj.

Február

Szeretett lakóhelyünket körül ölelik kisebb-nagyobb dombok, melyek közül a Kígyó-hegy a legkedvesebb számomra. Ennek a "hegynek" a gerincét jártuk végig idén februárban. A tél ellenére hó ugyan nem, de a csodás melengető napsütés végig kísérte az utunkat.

Március

Március idusának hosszú hétvégéjét kihasználva irányba vettük Erdély egy kicsiny üdülőfaluját, Menyházát (románul Moneasa), de sajnos az egész napos áztató esőben nem jutottunk messzire a Czárán Gyula által hőn szeretett üdülőfalutól. De minden jóban van valami rossz: Menyháza visszavár!

Április

A hónap első napjaiban igazán kellemes tavaszi idővel ajándékozott meg bennünket az időjárás, ezért hamar fel is kerekedtünk és bebarangoltunk a Vácrátóton található Nemzeti Botanikus Kertet.

Idén a Húsvét Ünnepe is erre a hónapra esett, amikor is egészen Ausztria, Saltzkammergut tartományáig utaztunk, hogy a melengető tavaszi napsugarakat még a kellemesen hűvös hegyek között tölthessük. Így fedeztük fel Hallstatt kicsi falucskáját és a vadregényes környékét, NaTúrásítva. Erről az útról korábban részletesen be is számoltam itt és itt.

Május

Úgy tartja a mondás, hogy a májusi eső aranyat ér. Eszerint idén nagyon gazdagnak kell lennünk, mert májusban bőven kaptunk az égi áldásból. Így történhetett, hogy a május végén Zemplénben tett látogatásunk inkább kulturális kirándulássá alakult a Füzéri-vár, a Hollóházi Porcelán Múzeum és Boldogkő-várának meglátogatásával. Ez persze nem gond, mert ilyen is kell. Azért egy kicsi kirándulást meg tudtunk ejteni a Megyer-hegyi tengerszemnél.

Június

Ez a hónap volt számomra az idei év csúcspontja, hiszen ekkor jártuk be az általam hőn szeretett Dorfertalt Tirolban, és ekkor merészkedtünk fel a Grossglockner alatti vonulatok közé is. Minden percét imádtam annak a néhány júniusi napnak! Mindezt ebben a korábbi blogbejegyzésemben meg is osztottam Veletek.

Július

Erdély, Székelyföld, Hargita, Szent Anna-tó, Békás-szoros, Gyilkos-tó. Ez mind egy hét alatt.

Augusztus

A Cserhát titkos ékköveit kerestük fel idén augusztusban. Így törtét, hogy rátaláltunk a béri andezitömlésre, ahol pazar panorámában gyönyörködve időztünk végtelennek tűnő ideig. Részletesen el is meséltem Nektek korábban ennek a kis kirándulásnak a részleteit.

Szeptember

Egy péntek délután, hirtelen felindulásból elkövetett látogatást tettünk egy kedves barátommal a tavasszal már felkeresett Nemzeti Botanikus Kertben, Vácrátóton. Ismét szinte beszippantott bennünket a kert.

Az idei egyik leghangulatosabb erdőterápia is ebben a hónapban valósult meg, amikor Solymár környékén barangoltunk egy remek csapattal. Hálás szívvel gondolok vissza Rátok és az együtt töltött napra is.

Október

Ez volt az idei év lemozgalmasabb hónapja túrázás szempontjából. Nem is csoda, hiszen az idei ősz legszebb hónapja október volt.

A csodás időtől felbuzdulva, háromszor is bejártam a Zebegény - Törökmező - Zebegény útvonalat. Hol egyedül, hol csoporttal, de az útvonal minden alkalommal más és más arcát mutatta. A tapasztaltak alapján született meg az esős túrázásról szóló korábbi bejegyzésem.

A hónap felén kicsi túlhaladva ismét a Cserhát felé vettük az irányt, amikor is bevettük a Prónay-kilátót Alsópetény fölött. Szebb időt nem is kívánhattunk volna arra a napra.

Aztán a hónap végén bebarandoltuk Szentbékkálla - Mindszentkálla környékét is. Az út eleje mesébe illő volt, amikor a Kőtengeren átkeltünk. Olyan volt, mintha óriások játszóterén másztunk volna át, ahol mindenfelé ottfelejtett óriáskavicsok hevertek. Nagyon imádtam!

Féltávon felkapaszkodtunk a Kopasz-hegyre. A pulzusszámunkat stabilan szaporán tartó hegyoldal bevétele után pazar őszi színkavalkád fogadott bennünket. A párás levegő miatt a panoráma ugyan nem volt zavartalan, de így is öröm volt körbepásztázni a tájat.

Az út vége már kevésbé volt felemelő, mert valami igazán túlbuzgó földművelő ember nemes egyszerűséggel elszántotta a kijelölt tanösvény útvonalát. De figyelmes volt, mert az egyik tájékoztató táblát azért meghagyta...

November - December

Az év utolsó két hónapja a megpróbáltatásokról, a rengeteg munkáról, és nem a kirándulásokról szólt sajnos...
De egy percig sem panaszkodom, hiszen remek évet zárhatok idén, amely során ismét rengeteget tanultam, nagyon sok új és számomra rendkívül érdekes embert ismerhettem meg.

Remélem, jövőre is találkozunk valahol a természetben, mondjuk NaTúrásítva... ;)


Ha tetszett a leírás javaslom, hogy az útvonalat NaTúrásítva fedezd fel.

A túra (akár egyéni, akár általam szervezett) részleteivel kapcsolatos kérdés esetén bátran vedd fel velem a kapcsolatot a NaTúra Facebook oldalán keresztül vagy itt.