5+1 tipp téli túrázáshoz

2020.12.16

Az általam vezetett túrák során sokszor elhangzik a kérdés, hogy "Télen is szoktál túrázni?". A válaszom egy kedves mosoly mellett mindig az, hogy "Természetesen!". Ekkor általában nagyra kerekednek a szemek és már érkezik is a következő kérdés, hogy "De nincs olyankor rossz idő?". A kérdés jogos, azonban létezik egy elcsépelt, de nagyon igaz mondás, miszerint: Nincs rossz idő, csak felkészületlen túrázó.

Fotó: Menyházi Regina
Fotó: Menyházi Regina

Úgy vélem, hogy a nyári hőség némileg rosszabb a túrázás szempontjából, mivel olyankor hiába öltözik fel az ember lánya lenge, kényelmes, légáteresztő technikai ruházatba, ha legszívesebben még a bikinit is maga mögött hagyná a forróságban.

Míg télen azért egyszerűbb a helyzet, hiszen csak annyi a dolgunk, hogy kellő rétegű ruházattal és megfelelő felszereléssel induljunk útnak. Ehhez igyekszem most segítségedre lenni az alábbi 5+1 tippemmel.

1. Ruházat rétegzése

A legfontosabb dolog ebben a témakörben szerintem az, hogy tisztában kell lenned azzal, hogy aktívan fogsz mozogni a túra, kirándulás vagy séta során, tehát adott esetben meg is fogsz izzadni. Éppen ezért nem érdemes síkabátban vagy pehelykabátban, alatta pedig 4-5 réteg ruházattal útnak indulni, mert nem hogy komfortos nem lesz így a sétád, de egy nagyobb túrazsákra is szükséged lesz, hogy a menet közben levett ruhadarabokat magaddal tudd majd cipelni.

Meglátásom szerint a legfontosabb, hogy télen (de lényegében minden időszakban) olyan túrabakancsban indulj útnak, ami vízálló, stabilan támasztja a bokáidat és nem sima a talpa.

Saját tapasztalatom alapján azt javaslom, hogy téli túrázáshoz deréktól lefelé 2 réteg, míg deréktól felfelé 3-4 réteg öltözetet vegyél fel (az alap fehérneműdön kívül).

Legalsó rétegnek (a lábaidon és a felsőtesteden egyaránt) mindenképp egy vékony, de jó nedvesség elvezető képességű (akár sí) aláöltözetet javaslok, így nem kell tartanod attól, hogy ha már a túra legelején megizzadsz, akkor végig nedves ruhában, a hidegtől átfagyva fogsz kirándulni. A lábaidon a külső réteg lehet átlagos vastagságú túranadrág, de ha nagyon fázósnak ismered magad, akkor választhatsz polárbélésest is.

A felsőtesteden az aláöltözetet kövesse egy melegen tartó középső réteg, ami semmi esetre se legyen pamut anyagból. Ez azért fontos, mert ami nedvességet az alsó réteg elvezet, azt a pamut anyag kiválóan felszívja és lényegében didereghetnél az izzadságodtól átnedvesedett pulóver miatt. Szóval a középső réteg lehetőleg szintén technikai anyagból készült, aktív testmozgáshoz tervezett póló vagy hosszú ujjú pulcsi legyen, aminek szintén jó a légáteresztő képessége. Ezt a réteget egyéni igény szerint követheti egy  könnyen levehető (cipzáras) polár mellény vagy  pulcsi.

A legfelső (külső) réteg mindenképp olyan kabát legyen, ami szél- és vízálló és némileg bélelt. Ha opcionálisan használható szellőzőnyílásokkal is rendelkezik, az még jobb, mert amikor épp nagyon meleged van mondjuk egy hegymenetben, akkor ezeket a nyílásokat a cipzárak segítségével szabaddá teheted és kicsit felfrissülhetsz. Ahogy már említettem, semmiképp se legyen a felső réteg sí- vagy pehelykabát, mivel azok töltőanyagának szigetelőképessége a hosszútávú, intenzív mozgás esetén túlzott mértékben működik majd, ami nem lesz hasznodra. Túlságosan meg fogsz izzadni, ami a kényelmed és a nem utolsó sorban a teljesítményed rovására mehet.

Nagyon fontosnak tartom, hogy minden téli túrán legyen a túrazsákodban egy tartalék (polár)pulóver vagy könnyű pehelykabát! Erre a túra végeztével, illetve a pihenőknél lesz majd szükséged, amikor megállsz és a tested elkezd nyugalmi állapotba kerülni. Ilyenkor a legkönnyebb megfázni, hiszen az igénybevételt követően természetes, hogy testünk izzadt lesz, ami a hideg hatására kellemetlenül hat ránk, átfagyva érezhetjük magunkat. Tehát a téli túrák végeztével jó, ha van nálad egy plusz száraz és melegebb pulóver vagy pehelykabát, amit a középső rétegben használt felsőd helyére hipp-hopp le tudsz majd cserélni.

2. Kerüljük a nagy hőveszteséget

Ha a fentiek szerint tervezel felöltözni a következő téli túrádra, akkor semmiképp se indulj el sapka, sál, kesztyű és megfelelő zokni nélkül. Ezek ugyanis olyan testrészeidet óvják a hidegben, melyeken jelentős a tested hőleadása (hővesztesége).

A megfelelő túrabakancsba egy jó túrazokni passzol leginkább. Ezek együttesen megóvnak a kihűléstől és még a komfortérzetedet is kellemes szinten tartják. Téli túrázáshoz szintén nem 100%-ban pamut anyagú zoknit javaslok a fentiekben részletezett okok miatt. Azonban jó választás lehet egy aktív testmozgáshoz kialakított technikai, vagy a sokak által dicsért merinói gyapjú (vagy kevertszálas) zokni. Úgy tapasztaltam, hogy mindkettő teljesen megfelel a célnak: melegen tartja a lábfejeket és jól elvezetik a nedvességet. Érdemes zokniból is egy tartalék darabot bedobni a túrazsákodba vésztartalékként.

Ami a kézfejek melegen tartását illeti, én nem szoktam kesztyűt viselni, mivel a kabátom zsebei belülről béleltek és ez számomra elegendő egy-egy hazai téli túra során. DE cudarabb hidegek esetén (például Svédországban egy éjszakai Északi fény "vadászatkor"), vagy ha Te nagyon nem szereted, ha hidegek a kezeid, akkor mindenképp javaslom, hogy téli túrán viselj egy pár bélelt vagy polár kesztyűt. Annak érdekében, hogy ne kelljen minden táskába nyúláskor levenned a kesztyűdet fontos, hogy kényelmesen tudd benne mozgatni az ujjaidat és a kézfejedet.

A nyaki részt érdemes sállal elfedned, mivel ezen a területen is jelentős hőleadás zajlik intenzív testmozgás során. Manapság nagyon elterjedtek a több funkciós csősálak, de vannak, akik még mindig a nagyobb méretű sálakra esküsznek. A választás rajtad áll. A lényeg az, hogy hideg időben ne hagyd szabadon a nyakadat.

Ha már az összes, fent felsorolt ruha réteg rajtad van, akkor már csak egy kiegészítő hiányzik rólad. Egy sapka. Azért nagyon fontos a sapka, mert ha a tested minden olyan egyéb felületét, ami jelentős hőleadásra képes - mint a lábfejek, az ágyék, a kézfejek és a nyak - melegen tartod, akkor a fejeden távozhat a tested teljes hőveszteségének akár 70%-a is, illetve a tested maghőmérséklete is gyorsabban csökken.

3. Fontos a hidratáltság

Mivel a téli időszakban nem érezzük olyan sokszor szomjasnak magunkat, mint nyáron, ezért sok esetben előfordul, hogy kevesebb folyadékot fogyasztunk egy téli túra során, mint melegebb időben. Viszont fontos tudni, hogy a téli időszakban folytatott szabadtéri aktív testmozgás során is jelentős mennyiségű vizet veszít testünk az izzadás által. Éppen ezért nagyon fontos, hogy kellő mennyiségű folyadékot fogyassz ezeken a túrákon! Természetesen nem pálinkából, hanem inkább vízből vagy termoszban melegen tartott teából ideális a nagyobb mennyiség (1,5 - 2 liter) fogyasztása.

4. Energiaszint fenntartása

A folyadékbevitel mellett fontos az is, hogy energiaszintedet is fenntartsd egy téli túra során. A (gyorsan felszívódó) szénhidrátban gazdag ételek (mint például egy szendvics) optimális választásnak bizonyulnak, mivel gyorsan szabadítanak fel energiaforrásokat a szervezetben, ezzel támogatva az állóképességedet. Saját tapasztalatom alapján érdemes az étkezést követően egy kis pihenőt tartani (kb. 5-10 percet) a tovább indulás előtt. A rövidke pihenés jót tesz a gyomornak és a megfáradt izmoknak is.

5. Figyelj a légzésedre!

Télen lényegesen hidegebb a levegő, mint az év többi időszakában. Ezt a hideg levegőt fogod a túrázás során a felhevült testedbe lélegezni. Számomra kellemetlen érzés, ha egy emelkedős szakaszon haladva a tüdőm hirtelen és közvetlenül találkozik a hideg levegővel, ezért ilyenkor a sálamon keresztül szoktam lélegezni. Ezzel valamelyest felmelegítem a tüdőmbe kerülő levegőt. Számomra ez így komfortos, de javaslom, hogy a következő téli túrádon figyeld meg magad, hogy Te hogyan viszonyulsz a hideg levegőhöz légzéskor. Mindig hasznos az önreflexió és a tudatos jelenlét.

+1 Kényelmi és biztonsági felszerelések

Jól lehet, hogy a téli időszakban latyakos, sáros terepen halad végig a túraútvonalunk. Annak érdekében, hogy ne legyünk fülig sárosak, érdemes beszerezni egy pár kamáslit (lábszárvédőt), ami nem csupán a sarat tartja távol a bakancsunktól és a nadrágunktól, de havas terepen azt is megakadályozza, hogy a hó bekerüljön a bakancsunkba és hidegvízzé olvadva eláztassa a zokninkat, lábunkat..

Vastag hóréteggel fedett terepen hasznos lehet továbbá a hótalpak használata is, melyek nagyban megkönnyítik a havon való közlekedést.

Jeges, csúszós utakon jól jöhetnek a bakancsok talpára rögzíthető csúszásgátlók is. Ezek lényegében kis karmokként funkcionálnak a talpunk alatt, ezzel stabilizálva a haladást a jeges, havas, lefagyott szakaszokon.

Végezetül pedig nagyon hasznos lehet egy pár (vagy akár csak egy db) túrabot, amin megtámaszkodhatunk a sáros, havas és jeges terepen is. Téli időszakban érdemes felszerelni a botok végeit úgynevezett hótányérokkal is, melyek szintén a biztonságosabb és könnyebb közlekedést teszik lehetővé az erdei utakon.

Ha esetleg a bejegyzésem kapcsán szeretnél beszerezni néhány, a kényelmes és biztonságos túrázáshoz szükséges felszerelést vagy ruházatot, akkor javaslom, hogy az alábbi webáruházakban nézz körül.

Bízom benne, hogy a fenti tanácsok hasznodra válnak és ezek ismeretében Te is bátran útnak indulsz egy téli túrára. Ne feledd, télen varázslatosak az erdők!

Szerző: Menyházi Regina


Szeretnél még több érdekes és hasznos cikkeket olvasni? Kattints a lenti gombra és már böngészhetsz is!